A gyümölcsfákat általában két fő csoportba soroljuk.
-Csonthéjasok
-Bogyósok
Minden a fa elültetésénél kezdődik.
Nagyon fontos, hogy a gyökérzetnél legalább háromszor nagyobb gödröt ássunk.
A kiásott földet keverjük össze felesben virágföldel, majd a gödörbe öntsünk vizet bőséggel. Az összekevert földel temessük be a belehelyezett gyümölcsfát aminek a gyökérzetét megcsipkedjük metszőollóval.
Gyümölcsfák metszése februárban
Mivel a téli metszést már november közepétől meg lehet kezdeni, a gyenge fejlődésű, idős alma- és körtefák már ősz végén metszhetők, de legkésöbb február elejéig. Idősebb almafélék fáinak ritkító metszését decembertől februárig időszerű elvégezni.
Erős hajtást, amely nem hozna virágot, március-áprilisban közvetlenül a virágzás megindulása elött egy mérsékelt metszésben kell részesíteni.
Február végétől minden minden olyan fa metszhető, amelyek legalább 4-5 éve telepítettünk. A diófának (csak korona kialakítása céljából metszük) ez az időszak kedvezőbb, mint a nyár.A munkákat száraz és fagymentes időben végezzük. A sebek kezeléséhez sebkezelő anyagot használjunk.A csonthéjas gyümölcsfákat lehetőleg lombos állapotban metszük: cseresznyét júliusban, meggyet, szilvát, őszibarackot augusztustól szeptember közepéig.
Ha a nyári metszés elmaradt , február-márciusban pótolható. Ha a hajtásnövekedés nagyon gyenge, szintén korán februárban kell a metszést elvégezni.Fiatalabb fákon a legjobb márciustól áprilisig, tél végén, a rügyfakadás elött és a talaj felengedése után a metszést elvégezni.
A gyümölcsfametszés fő célja a növekedés és a terméshozás közötti egyensúly biztosítása. A legjobb termőkorban jön el annak az ideje, hogy a fiziológiai egyensúlyt - ellenörző és ritkító metszésekkel - ameddig csak lehet, fenntartsuk.Idős fák, amelyek már csak termő hajtást produkálnak, gyorsan elöregszenek. Ilyen állapotban a fát intenzívebb metszéssel (fiatalító metszés) erőteljesebb hajtórügyképzésre lehet serkenteni. A helyes metszés a gyümölcsfa teljesítőképességét növeli és meghosszabbítja. A fa termése legyen inkább közepes, de minden évben rendszeres.
Nagyon hátrányos, ha nagyon magasra nő a gyümölcsfa, és a termés egy része elérhetetlen magasságban van. Ha a korona belső részébe bőséges fény és levegő jut be, növekszik a fa ellenálló képessége, egészségi állapota és hozama.Minden metszés élénkíti afejlődést.
Gyenge vagy hosszúra metszés után gyenge a hajtásnövekedés. Erős vagy rövidre metszés erős hajtásnövekedést eredményez.Gyengébben fejlődő fákat erőteljesebben, erősebb fejlődésűt gyengébben kell metszeni, hogy bekövetkezzék.
Hírek
Kezdődik a STIHL akció !
Látogass el a STIHL.HU-ra.
Találd meg a hozzád legközelebb álló STIHL szakkereskedést és vásárold meg akciós áron a STIHL motorfűrészedet vagy motoroskaszádat és még ajándékot is kapsz.
Ezen kívül tiéd lesz a legmegbízhatóbb és a legjobb gép e világon ! KELL MÉG ENNÉL TÖBB ? (az akcíó ideje és az árak még titkosak figyeld a honlapokat vagy rendszeresen érdeklődj az üzletekben. ) Kezdődik a STIHL akció !
Látogass el a STIHL.HU-ra.
Találd meg a hozzád legközelebb álló STIHL szakkereskedést és vásárold meg akciós áron a STIHL motorfűrészedet vagy motoroskaszádat és még ajándékot is kapsz.
Ezen kívül tiéd lesz a legmegbízhatób és a legjobb gép e világon ! KELL MÉG ENNÉL TÖBB ? (az akcíó ideje és az árak még titkosak figyeld a honlapokat vagy rendszeresen érdeklődj az üzletekben. )